2018. február 20., kedd

#9: 20 évesen meghalni?

Az utóbbi időben eléggé elgondolkodtam az életemen, és úgy a mindennapjaimon. Rájöttem valamire, mégpedig arra, hogy igenis létezik olyan, hogy 20 évesen meghalni. 

Eszmecserét folytatva a barátommal, aki jelenleg olyan messze van tőlem mint innen Magyarország, fény derült az én részemről olyan dolgokra, amikről eddig nem mertem magamnak beszélni. Mondjuk azt, hogy egy pár éves gyerkőcnek nagy buli lehet az, hogy másik országba költözik, és új embereket ismer meg, idegen nyelvet kezd el beszélni, és ott jár tovább óvodába. De mondjuk ki, hogy 18 évesen ez nem könnyű. Fél életem költözésekből állt, Magyarországon belül, és soha nem zavart, imádtam. Összesen 9 különböző helyen laktam - ha jól számoltam - Magyarországon, és sosem volt problémám sem a beilleszkedéssel, se mással. Ez viszont most, valami más.. Valami nehezebb. Eltelt már kettő és fél év azóta, hogy itt vagyok. Mondanám azt hogy a helyzet változatlan, hogy pont olyan mint amikor idejöttem, de akkor hazudnék. Az igazság az, hogy van miért hálásnak lennem, de valamilyen oknál fogva mégsem vagyok. 

Az igazság az, hogy szenvedtem.
Az első 2 hónap amikor idekerültem nagyon jó volt, mert izgatott voltam, hogy na, most vajon mi vár rám. Aztán amint elkezdett telni az idő, és azt láttam hogy konkrétan semmi nem vár rám, egyre jobban elcsüggedtem. A nyelvet nem tudtam megtanulni, barátaim abszolút nem lettek, és ráadásul pánikbeteg is lettem ugyebár, aminek köszönhetően nehezen mentem utcára, vagy csináltam bármit is. Ez az egész pár hónap után átment életem egyik legrosszabb időszakává, amikor is olyan depresszióba estem, amilyenbe azelőtt még sosem. Volt alkalmam megtapasztalni azt, hogy valóban mit jelent a depresszió, és mit jelent az hogy magány. Teljesen magam alatt voltam, úgy szenvedtem mint a szuka, akinek elvették a kölykeit, és bánatában meghalt. Kezdtem látni azt, hogy ez nem lesz egyszerű, és ahhoz, hogy kezdjek valamit magammal bizony nyelvet kell tanulnom. Ez az időintervallum körülbelül kihúzódott...Mondjuk úgy, egy évre. Abban az egy évben volt szükségem a legnagyobb erőmre, amit csak Isten adni tudott nekem. Annyira talpon kellett maradnom ahhoz, hogy ne veszítsem el a józan eszemet, hogy azt ti elképzelni sem tudjátok. Amikor pluszban megjelent a kémikus allergiám, ami nem kevesebb mint egy hónapon át gyógyult, amikor szintén azt hittem hogy a halál torkában lebegek, akkor telt be a pohár. Eldöntöttem hogy változtatok, és kezdek valamit magammal. Ha már régóta olvasóm vagy, biztos tudod hogy abban az időszakban ismertem meg a barátomat, illetve abban az időszakban írtam a régi g-portálos blogomat is.

Azt hittem, hogy minden jól alakul.
Amikor megismerkedtem a barátommal, teljesen átadtam magam a valóságnak és annak, hogy egy ennyire gyönyörű országban élhetek, és teljesen elhittem hogy szerencsés vagyok. Minden sínen volt, a kapcsolatom tökéletes volt, ilyen kapcsolatot már csak a filmben láthattok, és úgy éreztem hogy szállok a fellegekben a boldogságtól, a nyitottságtól az új dolgok felé, a motivációmtól, és minden jótól amit eltudtok képzelni. 

Aztán jött egy fordulópont. 
Pontosabban egy hiányérzet. Éreztem hogy valami nem teljes, valami hiányzik az életemből, ésigen, ismét én, Izabella itt állok újabb döntések előtt, mert már annyit meséltem nektek a döntésekről, és arról hogy sosem döntök jól - és félek, hogy ismét nem hozok jó döntést. Nem is fogalmazódott meg a fejemben az, hogy én most valóban dönteni akarok, mert talán valahol legbelül nem akarok. És ez a legszörnyűbb. Hogy újra ott vagyok, a lejtőn, és csúszok lefele napról-napra, és nem tudom magamat felhozni, nem tud a párom, a családom felhozni, de mégis képtelen vagyok tenni ellene. Én, aki mindig próbált a legmotiváltabb ember maradni, aki mindig próbált segíteni, tanácsot adni, most tanácstalanul áll egy körhintán, ami csak forog, forog, forog, és forog, és már a hányinger kerülget, a gyomromban pedig csavarodik össze az a bizonyos kötél. És a pillangók elszállnak, mert itt nem jó. Túlságosan is nem jó. 
valami nem oké. Ekkor ismét a lejtőn találtam magam, amivel 2 évvel ezelőtt már egyszer szembenéztem. Most mondhatnánk, hogy ha egyszer legyőztem újra lefogom, de ez most valami más. Ez a hiány úgy érzem pótolhatatlan, és egyszerűen nem tudom megfejteni hogy mi is az. Természetesen hiányzik a munka, hiányzik hogy dolgozhassak, hogy barátaim lehessenek akikkel elmegyek moziba, vagy éppen vacsorázni, vagy beülünk egy-egy sörre valahova. De ehhez pedig egy óriási döntést kellene meghoznom -

Vágyakozom, fantáziálok olyan helyzetekről, amiket még megszeretnék élni. Csak egy mozit szeretnék barátokkal, olyanokkal akik nem néznek hülyének azért, mert még nem 100%-osan beszélem a nyelvüket, hanem mondjuk 70%-osan. Nem akarok 20 évesen halott lenni. Nem akarok kiégni, és itt rohadni az ágyamban egész álló nap, Simsezni, cikkeket írni, és aztán aludni, mert még az evéshez sincs kedvem.
És nem, nem fogok arról beszélni hogy miért nem blogoltam, és miért nem foglalkoztam újból ezzel a felülettel, mert nem. Úgy gondolom hogy ebből vagy leszűröd, vagy akkor rossz embert olvasol. 


Ölel téged, Izabella

2018. január 16., kedd

#8: Változz, hogy változtathass

Nem kell, hogy a múltad határozzon meg, a tegnap elmúlt, és a ma is elmúlt. (...) Szóval te ki szeretnél lenni holnap? Ez, barátom, csakis rajtad áll.

Biztosan mindenki megírta már a 2018-as bakancslistáját, és biztos vagyok benne hogy talán az egyetlen vagyok, aki ezt január majdnem végén teszi meg. Az érdeklődési köröm csak nő, nő, és még nem tudom hogy hová nő, de mindennap van valami új téma, valami új koncepció amibe belevetem magamat. Produktív lettem, azt hiszem, így az év elejére. Gondolkodtam az idei céljaimon, és változtatásaimon, hogy mik azok a dolgok amiket ha törik, ha szakad, de véghez fogok vinni idén. Az én bakancslistámon nem csak fizikai dolgok lesznek láthatóak, hanem lelkiek is. Változáson megyek keresztül, amit muszáj megosztanom veletek, mert úgy érzem talán inspiráló lehet egyesek számára. Mondjuk azt, hogy a környezetünkben a legtöbb ember, megszokja a megszokottat, és fél változtatni. Fél, hogyha a napjából kiszed egy pontot, és betesz egy újat, már nem lesz ugyanaz. Ha nagyobb változtatásokról akarunk beszélni, akkor azt mondanám, hogy a tavalyelőtti évem volt életem legmeghatározóbb éve, amikor is elhatároztam magam, hogy Törökországba költözök. Persze, kaptam hideget és meleget is ezzel kapcsolatban, mint például: ,,Mivan ha eladnak egy tevéért?" ,,Nem félsz, hogy utána már nem engednek az ottani emberek vissza?" ,,De mit fogsz csinálni ott úgy, hogy minimálisan sem beszéled a nyelvet?" ,,Nem félsz, hogy hiányozni fog az otthonod?" ,,Én tuti nem csinálnám ezt, te őrült vagy!"
Nos, barátaim, azért azt elmondom, hogy életem egyik legjobb döntése volt, hogy ekkora változtatást hoztam az életembe. A nehézségek ellenére, amik a mai napig fenn állnak, hiába vagyok itt kettő éve, azért azt hiszem boldognak mondhatom magamat. Majdnem hagytam magamat lebeszélni, és majdnem éltem egy olyan életet Magyarországon, ami sehova se vezetett volna, és ahol semmi nem lett volna belőlem, plusz még a havi csekkekkel is valószínűleg bajban lennék, ahelyett, hogy most teljes nyugodtságban, ekkora személyiség fejlődésen átmenve, itt írjak nektek. Majdnem! De mégsem!

De hogy ezek után én még mit kívánok magamnak, a 2018-as évre? Nézzük.

2018. január 15., hétfő

#7: Interjú - Fanni: redcarpet-fashion.gportal.hu

Szép estét, és nagy ölelést mindenkinek! Aki ismer régóta, az tudja, hogy mennyire imádom a divatot. Ezért is, az egyik kedvenc blogom az összes létező blog közül, a redcarpet-fashion.gportal.hu, ami a hírességek öltözetének szenteli írásait, és akkora odaadással, beleéléssel mesél az outfitekről, hogy engem csodálattal tölt el az, amikor olvasom a bejegyzéseit a mai interjú alanyomnak, Fanninak. A blogját most már hónapok óta figyelemmel követem, és mindig is felnéztem a munkásságára. Rengeteget dolgozik a blogján, a bejegyzésein azért, hogy ilyen minőségi munkát juttasson ki kezei közül, így nem volt kérdés, hogy amikor alkalmam adatik rá, le foglalom egy fél órára a kérdéseimmel. És íme, el is hoztam a válaszait, és őszintén be kell vallanom, hogy rövidebb válaszokra számítottam, azt hittem nem lesz ennyire nyitott a dologra, de pozitívat csalódtam Fanniban, hogy kitett magáért itt is, úgy, ahogy a blogján is. 

2018. január 14., vasárnap

#6: A számomra leginspirálóbb blogger

Köszöntelek téged a legújabb blogomon, ahol most már valószínűleg, hogy meg fogok ülni a kis seggemen. 

Itt is vagyunk, végre, ennyi idő után, hogy megnyithatom a számomra eddig kedvenc blogomat. Már nagyon untam a G-portált, abból a szempontból, hogy semmi frissítés nem volt rajta, a hirdetés egyre több lett a weboldalakon, pénzt viszont így se-úgy se kerestünk vele. Plusz pont volt még az, hogy külföldről nem lehet kreditet venni, csak barionnal, ahol pedig egy olyan kártyádnak kell lennie, amin euró, vagy dollár van, és amíg nálunk a Líra van forgalomban ez is lehetetlen, így a banner eltüntetése számomra megvalósíthatatlan volt. Őszinte leszek, rég óta nem éreztem ennyire jól magam egy blogon, mint most. Megtanultam nagyjából a csínjait-bínjait a blogspot agyában, így ki merem jelenteni, hogy ezentúl már csak itt leszek elérhető.  Át is hoztam a legújabb bejegyzéseimet, hátha kedvetek támad őket elolvasni. A design problémát is megoldottam, pontosabban úgy, hogy Deviantarton megtaláltam a legjobb sablont, ami csak létezhet ahhoz, hogy megtanuld kezelni a blogspotot, így azt alakítgattam át egy kicsit. Őszintén szólva, tudat alatt talán Thea egyik régi designját kreáltam újra, egy kis változtatással, és az ízlésemhez passzolóan, ugyanis pont ő is ezzel a sablonnal kezdte pálya futását, de a készítés alatt végig konzultáltam vele, és áldását adta elsőre, így nagyon köszönöm neki. Köszönöm neki... Milyen érdekes, hogy pont talán ez a legtalálóbb szó a mai bejegyzésemre, ugyanis az utóbbi időben a rengeteg gondolkodásom alatt, és blogok olvasása alatt, rájöttem egy-két dologra, amit szeretnék bejegyzés formájában megosztani veletek. Nagyon nehéz elkezdenem ezt a témát, ugyanis ehhez hasonló bejegyzést soha életemben nem írtam, így nem is tudom hol tudnám kezdeni... De kezdjük az elején. 

#5: 5 tipp, hogyan (ne) viselkedj, a kiszemelted előtt

Biztosan rengetegeteknek van kiszemeltje, akár az iskolában, a munkahelyen, az edzőteremben, az úszócsapatban, a focicsapatból, tehát akárhol.Eltudom képzelni, hogy ilyenkor legtöbb esetben hirtelen azt sem tudjátok merre nézzetek, vagy hogyan viselkedjetek. Talán legtöbb esetben totál hülyét csináltok magatokból, és a srác azt hiszi, hogy komolytalan, idióta kislányok vagytok. Közben pedig nem is! Pontosan ezért, összeszedtem nektek tapasztalatok alapján, 5 olyan tippet, hogy hogy ne nézzen hülyének titeket a szőke/barna/vörös herceg. 

⏩1. LÉGY NYUGODT!

Talán ez az egyik legnehezebb dolog, hogy amikor a kiszemelted közeledik, vagy te közeledsz hozzá, maradj nyugodt. Ne kezd el a hajadat csavargatni, ne kezdj el vihogni mint egy szamár, vagy ne kezdj el ugrálni. De ne is bámuld meg 2 másodpercnél tovább! Légy nyugodt, és haladj el mellette mintha észre sem vennéd. 

⏩2. LÉGY TERMÉSZETES!

Amikor a kiszemelted a közeledben van, nem kell megjátszanod magad, vagy esetleg rájátszanod arra aki vagy. Hidd el, a fiúk nem szeretik a feltűnő lányokat, pontosabban azokat a lányokat, akiknek feltűnési viszketegségük van, ami pontosan látszik. Jobban szeretik a természetes, aranyos, kedves, és visszafogott lányokat. Ha elkezdesz direkt hangosan nevetni, vagy valamit mondani hangosan magadról, vagy éppen a tegnap esti buliról, hidd el, elfelejtheted a srácot! Ha esetleg egymásra néztek véletlenül pont ugyanabban a pillanatban, akkor mosolyogj rá halványan, de maximum 2 másodpercig, utána nézz el, vagy menj tovább a dolgodra. 

#4: The Tea Break Award

Ezennel meg is hoztam a Teaszünet díj kérdéseit, válaszait, aminek az ötletgazdája egy nagyon jó barátnőm, Thea. A díj egy nagyon inspiráló kezdő löket a közösség fejlesztéséhez. Szeretném megköszönni a rengeteg jelölést, tényleg nagyon sokan jelöltetek, de nem szeretnék senkit sem megfosztani a munkájától, úgyhogy minden kérdésre válaszolni fogok. Ismertetném veletek a ,,játék" menetét, amihez elhoztam Thea blogjáról a szabály listát.

Szabályok

  • Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
  • Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
  • Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
  • Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
  • Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.
  • Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

Úgyhogy, akkor kezdjük is. Ha kíváncsi vagy a továbbiakra, és a jelöltjeimre, akkor kérlek kattints.

#3: Török párkapcsolatok, és a változás - Már sosem lennék híres


Mindenki életében eljön a megkomolyodás pontja. Van akinél hamarabb, van akinél később, de mindenféle képen eljön egyszer. Ilyenkor saját tapasztalatom szerint, egy olyan változás megy végbe a lelkünkben, de akár a testünkben is, amit először nem tudunk mivel magyarázni. Egy pár hete éreztem először azt életemben, hogy nekem meg kell változnom. Ki kell tűznöm valós célokat, és meg kell próbálnom az emberek felé is elfogadóbbnak lennem, szeretetteljesebbnek. Meg kell tanulnom kimondani azt hogy ,,igazad van" és azt hogy ,,bocsánat". Ezek a szavak talán sok mindenki számára nehéz szavak, amikkel nehezen birkózik meg, mivel nem szeretünk a másiknak igazat adni, és nem szeretünk bocsánatot kérni, sok ember szerint ,,megalázkodni", főleg nem egy hosszan tartó veszekedés után bevallani, hogy nem volt igazunk. Én is abba a kategóriába tartoztam, hogy veszekedés közben is, akár ha rájöttem hogy nem nekem van igazam, akkor is tovább folytattam, és csak mondtam mondtam a magamét, már már saját magamnak is hazudva. Rájöttem hogy ez nem egy jó szokás, sőt egyenesen elveszíthetünk a körülöttünk lévő emberekből nagyon sokat, ezzel a tulajdonsággal. A kedvenc idézetem lett a következő: 
TEGNAP OKOS VOLTAM, ÉS MEGAKARTAM VÁLTOZTATNI A VILÁGOT. MA BÖLCS VAGYOK, ÍGY MEGVÁLTOZTATOM MAGAMAT. 
Úgy tűnhet nektek mintha csak most tértem volna meg, vagy mintha egy szeretet szellem bújt volna belém, pedig nem. Egyszerűen csak változtatni szeretnék a stílusomon. Szeretnék felnőni, és valódi nő lenni, aki magabiztos, tudja a dolgát, és független, de közben mégis boldog párkapcsolatban él.